Hogyan válassz honlap készítéshez szakembert?

Egy új weboldal indításánál a legnehezebb lépés, kiválasztani azt a szakembert vagy ügynökséget, amely a honlapod kinézetéért lesz felelős. Manapság már annyi honlapkészítő szakember és ügynökség létezik és van jelen az interneten, hogy már az is megterhelő feladat lehet, hogy eldöntöd melyik a céljaidnak megfelelő.

Ez egyeltalán nem olyan döntés, amit félvállról vehetsz, hiszen a weboldalad lesz az online arca a vállalkozásodnak, nagyon sok vásárlódnak vagy ügyfelednek ez lesz az első benyomása rólad és ha ez nincs a rendjén, akár azt is eredményezheti, hogy a konkurencia mást választ helyetted.

Ezért nagyon fontos, hogy olyan weboldal készítési ügynökséget vagy szakembert válassz, amely ténylegesen segít neked elérni a kívánt célközönségedet – és egyben a céljaidat is. De hogyan is válassz, hogyan állapíthatod meg, hogy a végén tényleg egy jó honlapot fogsz kapni?

Összeírtam neked 10 darab olyan tulajdonságot, amelynek meg kell lennie a szakemberben vagy az ügynökségben aki a honlapodat készíti:

1.Meghallgatják az ötleteidet

TE vagy az aki szakértő a szakmában. Ezért, te ismered azt a terméket vagy szolgáltatást amit eladsz. Emiatt szinte biztos, hogy vannak ötleteid hogyan szeretnéd azt a vásárlóid elé tárni. Ami biztos, hogy senki nem ismeri jobban a vállalkozásodat, mint te. Ha a weboldal készítésnél nem hallgatják meg az ötleteidet, akkor nagy valószínűséggel nem fogtok jó párost alkotni és csalódni fogsz a honlapban amit elkészítenek neked.

Egy honlapkészítőnek az a dolga, hogy a TE ötleteidet valósággá váltsa, nem pedig az, hogy a saját ízlésére készítse el a weboldalt.

2.Megvannak a saját ötleteik a honlapkészítéshez

Természetesen fontos, hogy a weboldal készítésénél figyeljenek arra, hogy te mit, hogyan szeretnél, de az sem jó ha az adott ügynökség vagy szakértő csak bólogat és igennel válaszol minden kérésedre. Persze te vagy az aki a legjobban ismered a vállalkozásodat, viszont a weboldaladat egy olyan szakember kell, hogy létrehozza, aki ért a honlapkészítéshez. Ha minden ötletedre csak bólintanak egyet és a tökéletes mását hozzák létre annak, amit mondasz, akkor bár lehet, hogy a végeredmény külalakban tetszeni fog, de marketing szempontból sok vérből fog vérezni a weboldal.

Mindenképpen olyan ügynökséget, vagy szakembert keress, aki új, innovatív és izgalmas ötletekkel tudja a már meglévő terveidet feltölteni.

3.Van marketing részlegük, vagy nem csak honlapkészítéssel foglalkoznak.

Egy ügynökség, amely nem rendelkezik marketing részleggel, vagy legalább egy marketing szakemberrel, olyan mint egy Ferrari motor nélkül. Lehet, hogy kívülről nagyon jól néz ki, de nem halad semerre.

Ahhoz, hogy eladj, Többre van szükséged, mint egy nagyon jól kinéző weboldal. Valami olyasmi kell, ami működik.

Ha egyszerre dolgoznak weboldal készítők, fejlesztők és marketing szakemberek a weblapodon, akkor biztos lehetsz benne, hogy a végtermékkel nem csak a barátaidnak tudsz dicsekedni, hanem a weboldalad egy alap fogaskereke lesz a vállalkozásodnak.

4.Tartalomkezelő (CMS) rendszerre építik a weboldaladat.

tartalom kezelő rendszer

A legnépszerűbb tartalom kezelő rendszerek logói egy képen.

Ahhoz, hogy folyamatosan frissen tudd tartani a weboldaladat, anélkül, hogy mindennap a fejlesztőt kelljen zaklatnod, hogy valamit frissítsen a weboldaladon, szükséged lesz egy Tartalomkezelő rendszerre. Ha ide kattintasz, akkor többet olvashatsz ezekről a rendszerekről és hogy melyiket érdemes választanod.

Szinte már minden valamire való honlapkészítő ügynökség vagy szakember a legjobb tartalom kezelő rendszerek valamelyikével dolgozik (WordPress, Drupal, Magento).

Ha valaki azt javasolja neked, hogy statikus HTML alapú oldalra van szükséged, akkor azon nyomban keress egy időgépet, nyugodtan lökd bele és küld csak vissza a 2000-es évek elejére.

Ne aggódj, ez nem fogja megnövelni a honlapkészítés árakat.

5.Mobil barát weboldalt készítenek.

mobil és nem mobil barát weboldal

Bal oldalon a nem mobil barát, jobb oldalon pedig a mobil barát weboldalt láthatod.

A reszponzív, azaz minden kijelző mérethez igazodó dizájn már nem csak divathóbort, ténylegesen ez a legjobb és legcélszerűbb módja a honlapkészítésnek. Még a Google is ezt mondja!

Ha a kiválasztott ügynökség vagy szakember nincs ezzel tisztában, vagy azt javasolja, hogy egy külön mobil-weboldalt  hozz létre, mert az jobb, akkor valószínűleg ismételten nem őt/őket keresed.

Ahogyan szerintem saját magadon is észrevetted, egyre többen használják illetve keresnek az interneten mobil eszközökkel a felhasználók, ezért pedig muszáj, hogy a weboldalad használata és böngészése akadálymentes legyen ezeken az eszközökön is.

6.Tudják mi az, hogy konverzió.

konverziós arány

Egy honlapkészítőnek többet kell tudnia annál, hogy összerak egy jól kinéző weboldalt. A jó weboldal készítő rendelkezik azzal a tudással, hogy olyat készít, ami konvertál. Ez azt jelenti, hogy tudja, milyen a tökéletes weboldal elrendezés, navigáció, és tudja, hogyan keltheti fel a figyelmet.

Sajnos, a “jól néz ki, ezért biztos konvertálni fog” mondatba vetett hit mára már nem elég, adatokkal és működő folyamatokkal kell megépíteni egy weboldalt.

7.Több területből merített tapasztalatuk van

A legtöbb ember úgy gondolja, hogy az a legjobb, ha egy weboldal készítéssel foglalkozó szakember, vagy ügynökség csak egy iparágon belül, vagy területtel dolgozik. Végül is, ha csak macska mintás zoknit gyártó cégeknek terveznek weboldalakat, akkor bizonyára nagyon jól ismerik a macska mintás zoknikat, nem?

Lehet, de ez egyben azt is jelenti, hogy a te elkészített weboldalad sem fog kitűnni a többi ötven öt macska mintás zoknikat áruló weboldalak közül, amit készített ebben az évben.

És az is lehet, hogy a honlapkészítés árak még nagyobbak is, mint egy konkurensnél..

Egy olyan szakember, vagy ügynökség aki nagyon széles ügyfélkörrel rendelkezik, sokkal nagyobb valószínűséggel lesz képes elkészíteni egy olyan weboldalt, ami nagyobb közönséget tud elérni.

Elvégre az a cél, hogy weboldalad kitűnjön a konkurencia weboldalai közül, nem az, hogy ugyanolyan legyen.

8.Dolgoztak már helyi és nemzetközi szinten is.

Mindegy, hogy vállalkozó  vagy, vagy nemzetközi márkával rendelkezel, olyan szakemberre, ügynökségre van szükséged aki mind a kettőben otthon van. Ha a weboldal terveződ csak kisebb, helyi üzletekkel, vállalkozásokkal dolgozott, akkor nagy rá az esély, hogy nem lesz sikeres a weboldalad. Minél többfajta célközönséget ismer a dizájnered, annál nagyobb annak az esélye, hogy olyan weboldalt kapsz kézhez, amellyel képes leszel elérni a vállalkozásod céljait.

Olyasvalakire van szükséged, aki egyszerre tud nagyban és kicsiben dolgozni.

9.Lépést tartanak a modern weboldal készítési trendekkel

A legrosszabb dolog, ha egy olyan weboldalt kapsz amely úgy néz ki, mintha mindent beletettek volna, ami a múlt évtizedben népszerű volt. Bizonyára te is emlékszel olyan oldalakra, még 10 évvel ezelőtt, amelyeken mindenféle flash alapú óra, animáció, földgömb, hóesés volt. Na, ezeket kell most kerülnöd.

Egy weblap készítőnek tisztában kell lennie a legújabb technológiai megoldásokkal, és legfrissebb honlapkészítési trendekkel. Bizonyított tény, hogy a látogatók sokkal jobban megbíznak egy vállalkozásban/cégben, ha annak az oldala korszerűen néz ki.

Természetesen ez ismét nem azt jelenti, hogy minden olyan dolgot, ami most népszerű, bele kell építtetned a weboldalba. Meg kell találni az egyensúlyt a már működő és új funkciók között.

10. Nem alacsonyak a honlapkészítési áraik.

A weboldalad a legvitálisabb része az üzletednek, akár a forgalmad kétharmada is múlhat azon, hogyan néz ki, és milyen jól funkcionál.

Ez nem az a terület, ahol érdemes spórolni. Amikor egy weboldal készítő szakember azt mondja, hogy ötven ezer forintért egy teljesen egyedi honlapot készít neked, akkor valójában egy már előre megírt sablonba bemásolja a szövegeidet, képeidet, logódat, amit már valószínűleg több száz honlaphoz felhasznált. Találkoztam már olyan korábbi ügyféllel, akinek a borászattal foglalkozó honlapja, egy bicikli webáruház keretrendszerére épült…

Ha olyan weboldalt szeretnél, ami ténylegesen működik, és egy tökéletes részét képzi az üzletednek, akkor muszáj leszel belefektetni. DE! Egy jól megtervezett, létrehozott weboldal többszörösen fogja neked visszahozni azt az összeget, amit belefektettél.

Tehát mindig figyeljük a weboldal készítés árakat, mivel nagyon sokszor olcsó húsnak híg a leve…

Megtalálni a tökéletes ügynökséget/szakembert a weboldalad elkészítéséhez egyáltalán nem egy könnyű feladat. De amint megtalálod, nagy vonalakban megkönnyítheti a munkádat.

10+1: Tudják mi az a SEO/Keresőoptimalizálás.

Kész a weboldalad, szuperül néz ki, minden teljes mértékben jól funkcionál, megfelel az elvárásaidnak is, de mégis hiányzik valami. Az a dolog, ami hiányzik a forgalom. Ahhoz, hogy forgalmat irányíts a weboldaladra, vagy Keresőoptimalizálnod kell, vagy Fizetett hirdetéseket használnod.

Viszont, a legegyszerűbb módja ennek, ha már a honlapkészítőd SEO optimalizálttá teszi a weboldaladat, beállítja a különböző meta tageket, odafigyel a headingenkre, illetve gondoskodik arról, hogy gyors tárhelyen legyen elhelyezve a weboldalad.

Azt természetesen nem várhatjuk el, hogy egy svájci bicska embert kapj, aki ért a SEO-hoz, és a honlapkészítéshez is egyaránt, mert mindkettő egy nagyon sajátos szakma. Nagyon kevés esetben azonban (*köhögés* kattints ide *köhögés*), ugyan az a szakember aki a honlapodat készítette, el is tudja végezni a SEO kampányt, amire szükséged lehet.

Ettől függetlenül természetesen még a SEO alapokat minden weboldal készítőnek tudnia kell, ez ma már alap műveltség.

Nagyon sokszor a honlapkészítés csomag mellé extraként nagy előszeretettel rakják oda a SEO Optimazilást is és elhitetik az ügyfelekkel, hogy ettől az optimalizálástól első oldalra fognak kerülni. Való életben pedig ez úgy néz ki, hogy a holnapkészítéssel foglalkozó szakember beállítja a meta tageket és eladja, mint Keresőoptimalizálás csomag. Azzal, hogy a meta tageket beállítja a honlapkészítésnél semmi gond nincs, sőt ezt meg kell tenni, viszont ez vajmi kevés ahhoz, hogy a weboldalunk az első oldalra kerüljön.

Nagyon jó, hogy a honlapkészítésnél ajándékba kapunk egy SEO csomagot, viszont ha ezért plusz költségeket számolnak fel, akkor mindenképp érdemes rákérdezni, hogy mit is tartalmaz.